Vlagyimir Szolovjov, az egyik legismertebb orosz propagandista egy orosz „szakértővel” készített műsort, amelyben az esetleges orosz atomcsapások lehetősége is felmerült.
Szolovjov feltette a kérdést, hogy vajon a gyárakra kellene-e lecsapni először, mire a „szakértő” inkább a Dunát javasolta.
Mint mondta: „nézze, a Dunán hajók vannak, nagy hajók, nem kéne először a Dunára lecsapni?”. Erre aztán Szolovjov osztotta meg a nézőkkel, hogy ő hova dobná az atomot: „nem kellenek hidak a Dnyeperre és nem kellene semmilyen vasúti kapcsolat Ukrajnába Nyugatról, ahonnan az utánpótlást kapják”.
Az esetet egyébként az ukrán belügyminisztérium tanácsadója ismertette a Twitter-oldalán egy kivágott/feliratos videó formájában – az azonban ennyiből nem derült ki, hogy a Szolovjov által megszólaltatott „szakértő” kicsoda, ahogyan az sem, hogy a Dunának pontosan mely szakaszára vagy szakaszaira tartaná érdemesnek atomcsapást mérni.
Akik közelről ismerik, azok szerint lételeme a vita és az, hogy a középpontba kerüljön. Tesz is érte. Ő az az ember, aki az orosz-ukrán háború kapcsán kijelentette, hogy Angliát, Franciaországot és Németországot is meg kellene támadnia Oroszországnak.
Nyitókép: Pixabay
***